2008-ban megjelent könyvek

A korábbi Lugas-kötetből érzékelhető, hogy Ambrus írói figyelme a nagyobb összefüggések felé, természet–táj–metafizika felé irányul, s műfajul olyan esszényelvet alakított ki, amelyből nem hiányoznak bizonyos fikciós elemek sem. Ugyanakkor, ha rokoníthatnánk, leginkább a Hamvas–Cs. Szabó–Márai esszéirányt jelölhetnénk meg, mint Ambrus Lajos magyar tájékozódási pontjait. Ambrus írásainak legfőbb célkitűzése egy érvényes létértelmezés kimunkálása, amely a derű bölcsességén alapul.

Asbóth János (1845–1911) a dualizmus kori Magyarország irodalmi és politikai közéletének hosszú időre elfeledett, csak mostanság újra felfedezett alakja. Asbóth érdeme többek között, hogy a korszerű európai testvéráramlatok adaptálásával sikerült megújítani a magyar konzervativizmust. Így integrálta a honi konzervatív gondolat a liberalizmus maradandó értékeit, s vált nyitottá a szociális, keresztény szociális törekvésekre, fogadta majd el a XX. század elején a demokrácia alapelveit, miközben teljesen azonosult a nemzeti célokkal. A magyar eszme-és politikatörténet ezen érdekfeszítő fejezetéről tudósítanak Asbóth vitairatai, javarészt kiadatlan publicisztikája és nem mellékesen képviselőházi beszédei.

Érthető, hogy zenéjének árnyékában Bartók írásai kevesebb figyelmet kaptak. Pedig ezek sok szempontból kulcsfontosságúak a magyar szellemi élet folyamatainak alakulásában. Tanulmányaiban, szakmai jellegű levelezésében nagyon sok zenén, népzenén túlmutató jelentőségű felismerés húzódik meg. Művelődés- és mentalitástörténeti szempontból különösen fontosak azok, amelyek a paraszti műveltségben megőrzött ősi örökség természetével, üzenetével illetve a társadalom ezekhez való viszonyával foglalkoznak.

Benyhe János műfordító sok évtizedes anyanyelvi tapasztalatait gyűjtötte össze e tárcakötetében, a pár éve megjelent, nagy sikerű Dohogó-jának folytatásában. Mindig egy-egy – többnyire kifogásolható – köznyelvi tényből indul ki, és ahhoz fűzi szórakoztató nyelvtani, nyelvtörténeti, nyelvlélektani és nyelvbölcseleti fejtegetéseit. Hol könnyedén tréfálkozó, hol meg epésen indulatos hangon pellengérezi ki szóhasználatunk, mondatszerkesztésünk, főleg a szórendünk hanyagságból vagy tájékozatlanságból fakadó vadhajtásait. Mert meg van győződve a nyelvvédelem és nyelvművelés közösségmegtartó jelentőségéről.

Hász Róbert gondolkodó, kérdésvadász és elméletíró, mesemondó. Az elbeszélések mindegyike közismert, de mégis különleges históriák, események köré épülnek (Ezékiel jelenései, a negyvenéves pusztai vándorlás, Szürakuszai ostroma), és az ezek hátterében rejtőző kérdéseket vetnek fel, titkot igyekeznek leleplezni. Sodró meséiben Hász Róbert e mítoszokból teremt magánmitológiát a gyökértelenség, a magány oldására. Mintha a kifele menekülő ember közösség iránti vágya tükröződne ezekben a históriákban. Az elbeszélő a mindenre elszánt történetíró tényfeltáró alapossággal adja közre az emberiség egészét érintő, kapukkal elzárt rejtélyek magyarázatát.

Egy mitikus különvilág, a lét-nemlét határáról, az álom határáról, a földrajzi kelet határáról („Káspi nagy szikes partjai” határáról), a régiek-újak seregszemléjéről indítja dikcióját Kiss Anna… S a megszokott fegyelemmel, nyelvi invencióval és mély erudícióival. Kompozíciója szerint nem csupán önálló darabok lineáris gyűjteménye ez a kötet; inkább, akár az előzőek (De [2001], Az éden íze [2006]), eposzi fogantatású. Élettudás, szerelem-halál tudása, önmagunk autentikus személyiségének megtalálása – Kiss Anna nagyszerű, sodró lendületű, fenséges válaszai a létezés örök kérdéseire.

A József Attila-díjas író, szerkesztő e köteténél egy ritkán alkalmazott könyvészeti eljárással, a japán hajtással találkozhatunk, amely a vizuális művészetek területén is kalandozó szerzőnek jó lehetőséget teremtett arra, hogy a verseket mögéjük rejtett képekkel, saját készítésű fotóival egészítse ki. A Japán hajtás című kötettel egy időben jelenik meg az azonos című hangos CD, amelyen L. Simon László verseit a Jászai Mari-díjas, érdemes művész Blaskó Péter adja elő.

Az elsőkötetes szerző hallatlanul bátor hangot üt meg, félelemérzet nélkül, mindenfajta irodalmi számítást, kánont figyelmen kívül hagyva tobzódik a maga föltalálta formák között; nem a reneszánsz finomsággal, hanem barokk brutalitással és művészeti élvhajhászásával. Hogy mi a Kartonhal-kötet? Egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása a boncasztalon.

Temesi Ferenc (1949) József Attila-díjas író regénye a múlt század nyolcvanas éveibe visz vissza. A főhőse Zoltán, író, aki Budaörsön egy avantgárd irodalmi társaság tagjaként egy fellépésen ismerkedik meg egy kis amszterdami könyvkiadó tulajdonosával. Barátság szövődik köztük, és amikor a magyar szerző meghívást kap a One World Poetry, neoavantgard költői világfesztiválra az amszterdami Melkwegre, meglátogathatja holland barátját…

A költő Tóth Erzsébet kisprózakötetével visszatér egy elveszni látszó literátori hagyományhoz – a költői, írói tárcához, annak is a legjobb emlékeihez, Kosztolányihoz, Móriczhoz és Jékelyhez. Felfedezi és újjáéleszti az írói műhelymunka becsületét és érvényességét. E rövid írások majd’ mindegyike konfesszionális: vallomás költészetről, gyerekkorról, költőkről (Nagy László, Borges), olvasmányélményekről (Camus), költőtársakról („arctalan nemzedék”), költői indulásról – színes, színvonalas textusok. Tematikájuk változatos; úgy kordokumentumok, hogy a könnyed, biztos kézzel rajzolt anyagok saját, hétköznapi aktualitásukon túlnőve elvontabb tartalommal telnek meg.

Vári Attila elbeszéléskötete egyszerre tartalmaz tárgyias és mágikus szövegeket; az írótól megszokott enyhén szürreális elemekkel. A novellák sora valójában utazás és kutatás: kutatás halottak (elesett katonák), szerelmek, furcsa kapcsolatok, régvolt férfiak és történetek után – és szenvtelen oknyomozó, néha filmszerű utazás, időben (világháborúk, bécsi döntés) és térben (Erdély falvai, Gyimestől a kisvárosokig és Kolozsvárig), ismeretlen és ismerős (gróf Bánffy Miklós) alakokkal. De a könyv hősei és szereplői – a szerző absztrakciói szerint – leginkább mégiscsak az időtlen történelem vándorai, akik hol lágerekben, hol fronton, hol birtokaikon, hol már csak túlélőként keresik elveszett igazságaikat.

Tandori Dezső 2006-ban (Pilinszky születésének 85. és halálának 25. évfordulóján) rajzokat készített, amelyek – ahogy ezt Tandoritól megszokhattuk – nem puszta illusztrációk, sokkal inkább hommage-ok és kommentárok: kettejük költészetének közös pontjaira világítanak rá, közös alapproblémákra irányítják a figyelmet. Átjárhatóvá, egymás felől is értelmezhetővé teszik kettejük életművét: nem egyszer épp a nyelven túli területekre nyitnak kilátást, illetve a kimondhatóság kereteit igyekeznek tágítani a maguk nem irodalmi eszközeivel.