Sárközi Mátyás sikerkönyve regényes kordokumentuma az ötvenes évek végi, hatvanas évek eleji Magyarországnak. Két hangra komponált valós regény, anya és fia majd’ egy évtizedig tartó levelezése és a köréje szövődő emlékezés – melynek főszereplője mégsem annyira a később íróvá lett fiatalember, aki 1956-ban elmenekül az országból, és Angliában talál menedéket, mint inkább az itthon maradt édesanya.

Vészi Margit (1885–1961) a 20. század ikonikus nőfigurája, az egyik első olyan nő hazánkban, aki tehetségével, akaraterejével nekivágott a nagyvilágnak, és életösztönével vészelte át a magánéleti és a történelmi viharokat. Apja, a legendás lapszerkesztő Vészi József lányaként szinte együtt cseperedett fel a századelő író-, költő- és művészegyéniségeivel, és pallérozódott e pezsgő szellemi közegben. Kicsoda és mi minden volt Vészi Margit? Festő, grafikus, újságíró, haditudósító, forgatókönyvíró. Ady „Margita élni akar” című versciklusának múzsája. Molnár Ferenc első felesége és harminckét nyelvre lefordított „Liliom”-jának ihletője. Puccini imádottja, akit a maestro országhatárokon át üldözött a szerelmével – és olasz báróné.

A világ egyik legszebb tájékát, Provence-t és a francia Riviérát, az Azúr-partot barangolta be együtt az író Sárközi Mátyás és a fotóművész Kaiser Ottó. Közös vallomásuk ez a színes album: nem csak a többnyire ismert turista-látnivalókról, műemlékekről tudósítanak, hanem szinte elvesznek e mesésen gazdag kulturális és gasztronómiai örökségű tájban, és vallanak az ott élő emberekről, a valaha vagy napjainkban ott alkotó művészekről, múzeumokról, műalkotásokról, borról, ételekről, parfümről, természeti tüneményekről, flóráról-faunáról – s még Provence magyar vonatkozásai is föl-fölbukkannak.

E levelezés- és emlékezéskötet hét évtizedre visszanyúlóan tudósít a nyugati magyar emigrációról. Ifjabb és idősebb nemzedékek, a diaszpóra és az itthoniak kapcsolattartásáról, szellemi kölcsönhatásról, vitáikról és törekvéseikről.

Pályatársak, barátok, művészek és rokonai köszöntik a Londonban élő magyar írót levéllel, emlékezéssel, tanulmánnyal, verssel. A kötet életinterjúval és életrajzzal zárul.

Sárközi György (1899–1945) költő, író, műfordító, lektor és lapszerkesztő életútját, művészi pályáját rajzolta meg fia, Sárközi Mátyás hosszas kutatással, családi emlékek „előhívásával” és a versek értelmezéssel. – Sárközi György a magyar költészet kivételes tehetsége volt, aki a a világháborúk közti évek művészvilágában tiszta, mélyen hívő, finom, elegáns, mégis határozott és intellektuális jellegű, formailag különös szépségű poétikájával tűnt ki. Szoros barátság fűzte a Nyugat második nemzedékének többi jeleséhez, Szabó Lőrinchez, Cs. Szabó Lászlóhoz Szerb Antalhoz, Halász Gáborhoz. Mint az Athenaeum Könyvkiadó irodalmi vezetője gondozta a Magyarország Felfedezése sorozatot. Szerkesztette a Válasz folyóiratot, szervezett, cikkezett, fordította Th. Mann József-tetralógiájának a hatszáz oldalas köteteit, s közben drámát írt Dózsáról, valamint történelmi regényt (Mint oldott kéve). – Sok más kiválósággal együtt (Halász Gábor, Szerb Antal) pusztult el a balfi munkatáborban. ’45 télutóján.

Sárközi Mátyás két legnépszerűbb könyvének a Levelek Zugligetből és a Tamperdü levelezés-memoároknak együttes e-könyv kiadása. Az át- és egybedolgozott, javított textusban könnyedén keresgélhet a sok ezer név név és adat között, hiszen e munkák szépirodalmi becsük és szórkaztató erényük mellett sok-sok adalékkal szolgálnak az ötvenes-hatvanas évek itthoni és a londoni emigrációbeli mindennapjaiból.

A XX. század e három évszáma köré sorolódnak az elbeszélések. Békeidőktől, világháborún és forradalmon át a jelenig ível a kötet, egy kalandos sorsú londoni magyar fiatalember interjútörténetéivel zárulva. –„Életem hetvennyolc évének két nagy, valóban jelentős történelmi eseménye volt: 1944-ben a háború és a holokauszt, 1956-ban pedig a Forradalom. Író tollára való témák. Családunkban megesett történetet kerekít ki régebbi elbeszélésem, az Amszterdami asszony, amelyben a csillagosház atmoszférája a saját gyerekkori élményem. – Tolsztoj szerelmes história keretébe ágyazta a Háború és béke történelmi krónikáját, ilyen inspiráció alapján merészkedtem megírni kortanúi novellámat, a Mariannt ’56-ról, amelyben egy fiatalember igencsak vágyódik a szép ifjú újságíró kollegínája után, de a történések azért képet adnak az újabb nemzedékek számára a forradalom kronológiájának kifejléséről is. A kötetben ezt megtoldom egy emigráns-sztorival. – A címben szereplő ’34 pedig az 1934-ben játszódó novellára utal, mikoron egy, a Károlyi-forradalom után elmenekült, exponált személyiség leányai elhatározták, hogy a konszolidált Magyarországon, a Duna Gyöngyeként hirdetett Budapesten Angliából áttelepülve új életet kezdenek. Ez szépen indult, ám a nácizmus terjeszkedése mindent elrontott. Kissé bizarr ennek az életből merített nyitótörténetnek a vége. De azért csak olvassanak tovább.”

Sárközi Londonról és a pesti Király utcáról írott könyvei után ezúttal a budai Várnegyedben bolyongott – annak a Máraihoz visszavezethető axiómának igazát keresve, amely szerint: „a Várban lakni világnézet”. Hogyan gondolkodnak erről a ma itt élők? Létezik-e efféle „várbeli világnézet”? Léteznek-e ma „vérbeli várbeliek”? A szerző utcáról utcára járva faggatja az itt-élőket, idézi fel az egykor itt élt családok – Batthyányak, Széchenyiek, Esterházyak, Márffyak, Mailáthok, Hatvanyak (hogy csak a leghíresebbeket említsük) – olykor tragikus sorsát. Akiknek története összefonódik az épületekével. A könyv izgalmas elegyét nyújtja helytörténetnek, építészettörténeti leírásnak, a peripatetikus séta örömének és egyes életrajzok novellisztikus felidézésének. S miközben szociográfia és szépirodalom keverednek néhol tárgyilagos dokumentarizmussal, még egy hajdani Ruszwurm-krémes is terítékre kerül.

A Londonban élő író-újságírónak, a SZER egykori s a BBC jelenlegi tudósítójának regényes önéletrajza édesanyjának, Sárközi Mártának az emigrációba szakadt fiához kilenc esztendőn át írt leveleire épül. Sárközi ezek köré szövi önéletrajzi vallomását. Így egyszerre nyerhetünk bepillantást az 1956 utáni ország értelmiségi elitjének mindennapjaiba és a Nyugaton új életet kereső fiatal emigránsok sorsába.

A Londonban élő magyar író mindennapjairól tudósító feljegyzések tükrözik a nyugati magyar emigráció „itt is-ott is itthon levés” érzetének kettősségét, a honfiúi kötödést hazához, nyelvhez és egy europäer szenvtelen figyelmét is hazai visszásságokkal kapcsolatban, és megrendítően szólnak egy generáció – az egykori ’56-os fiatal menekültek – megöregedéséről, elmagányosodásáról, elszigetelődéséről.

A szerző a Rákosi-korszak irodalmi-kulturális folyamatainak, történéseinek áttekintésén túl számos anekdotát, személyes emléket is felelevenít – a tőle megszokott élvezetes stílusban. Édesanyja, Sárközi Márta révén (aki a Válasz folyóiratot szerkesztette) az ifjú Sárközinek is számos fontos író és kritikus volt mindennapos ismerőse, és közvetlenül megélhette a párthatalom rémisztő és abszurd módszereit, amelyekkel az irodalmi közéletet terrorizálta. A tanulmány tényfeltáró jelleggel Londonban jelent meg először 1980-ban. E kiadásnak jelentősen bővített változatát veheti most kezébe a hazai közönség.

E művet a szerző népszerű levelezés-memoárja, a Levelek Zugligetből újraolvasása hívta életre. Ez a történet is a legendás édesanya, Sárközi Márta Budáról küldött levelei köré szerveződik – mozgalmas családtörténetet, szenvedélyes kor- és mentalitástörténetet nyújtva, szellemesen előadott, intimitásokkal is szolgáló szituációk, csattanós anekdoták és portrék sorával.

Sárközi Mátyás főhőse, az esszéista-novellista Cs. Szabó László jeles ígéretként indult Szerb Antal és Halász Gábor triászából. A Nyugat állandó szerzője volt, s már harmincegy évesen Baumgarten-díjas. A Rádió irodalmi osztályvezetőjeként alapozta meg a magyar médiában az igényes kultúraközvetítést.