Gérecz Attila összes művei

Gérecz Attila összes művei
zoom Kép nagyítása

Gérecz Attila költő huszonhét évesen esett el az ’56-os szabadságharcban. Életművét – verseit, műfordításait, forradalmi kiáltványát és néhány levelét --pár év alatt alkotta meg, jórészt börtönben, politikai fogolyként. Nevét még csak kimondani-leírni sem volt szabad, verseit szavalni-terjeszteni pedig végképp tilos volt hazánkban, sok évtizeden át. A nyugati emigráció néhány folyóirata és a Füveskert antológiák közölték ugyan néhány versét, műveinek egybegyűjtött kiadása azonban csak rendszerváltozás után vált lehetségessé Kárpáti Kamil, majd H. Drechsel Mária gondozásában.
Gérecz műveinek utóélete maga is külön regény. Vécépapírra írt, börtönből kicsempészett verseinek rejtegetett gépirata, a börtönben a rabtársakkal titkosan körmölt kockás füzete, majd a vonalas füzet, az édesanya Nyugatra kicsempészett (és csak a közelmúltban feltárt) hagyatéka a versek sok-sok féle változatát kínálják. Ezek összesítésére, feldolgozására vállalkozott most kritikai kiadásában Hajnal Géza, a lehető legpontosabban rekonstruálva a költő életútját és életművének sorsát.

Gérecz Attila összes művei
Kritikai kiadás
Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta: Hajnal Géza
B5 (168 x 238 mm), 188 o., keménytáblás, védőborítóval
ISBN 978-963-435-018-7
(a Tau-Terv Bt-vel közös kiadás)
megjelenés: 2017. Könyvhét. Támogató: 1956-os Emlékbizottság

Bolti ár: 3500 Ft
Kedvezményes ár: 2800 Ft
Mennyiség: 
Copyright MAXXmarketing Webdesigner GmbH

Megrendelések

0 Products - 0 Ft
Go to cart

Feliratkozás hírlevélre

Könyv keresése