„A semmi napja mielőtt”

„A semmi napja mielőtt”
zoom Kép nagyítása

Tandori Dezső rajzai Pilinszky János verseihez

Közreműködő: Hafner Zoltán (szerk.)
Megjelenés: 2008
ISBN 978 963 9593 81 7
Terjedelem: 76 o.
Műszaki adatok: 190x240 mm, kartonált, visszahajtott füllel


Tandori Dezső 2006-ban (Pilinszky születésének 85. és halálának 25. évfordulóján) rajzokat készített, amelyek – ahogy ezt Tandoritól megszokhattuk – nem puszta illusztrációk, sokkal inkább hommage-ok és kommentárok: kettejük költészetének közös pontjaira világítanak rá, közös alapproblémákra irányítják a figyelmet. Átjárhatóvá, egymás felől is értelmezhetővé teszik kettejük életművét: nem egyszer épp a nyelven túli területekre nyitnak kilátást, illetve a kimondhatóság kereteit igyekeznek tágítani a maguk nem irodalmi eszközeivel.
Külön érdekessége az összeállításnak, hogy nem csak a megszokott, klasszikus Pilinszky-darabok közül válogat, hanem a figyelmet egy másik olvasat lehetősége felé tereli, amelyben Pilinszky kései versei, sőt töredékei (Tandori kedvenc műfajai) is új jelentéssel gazdagodhatnak. Az idén hetvenéves szerző rajzain most is felbukkannak jól ismert motívumai, amelyek épp a Pilinszky-versek felől (és által) kapnak újabb variációs és interpretációs lehetőséget, illetve kiegészítést.

Recenzió, kritika

Tarján Tamás: Gyök; jel = Revizor – az NKA kritikai portálja, 2009.01.18.
Szilasi László: „Csak toll” = Élet és Irodalom LIII. évfolyam 4. szám, 2009. január 23.

Bolti ár: 2000 Ft
Kedvezményes ár: 1600 Ft
Mennyiség: 
Copyright MAXXmarketing Webdesigner GmbH

Megrendelések

0 Products - 0 Ft
Go to cart

Feliratkozás hírlevélre

Könyv keresése

Kiemelt ajánlatunk

Új honlap Gérecz Attiláról:

gerecz lovon web

www.gereczhagyatek.hu

 

 

Ajánlott oldalak